Nem volt kérdés a Restart-up program támogatása

Restart-up interjú velünk :-)

Eredeti forrás: http://restart-up.hu/akinek-nem-volt-kerdes-a-restart-up-tamogatasa/

 

"

Pethő Anikó: Szeptember közepén tettük közzé felhívásunkat, melyben olyan, a középkorúak munkavállalásának támogatása irányába elkötelezett támogatókat keresünk, akik anyagi felajánlásukkal járulnának hozzá a Restart-Up szolgáltatásainak bővítéséhez. Cégek és magánszemélyek is tettek felajánlásokat, közülük az első Malkovics Imre, a SOLMAN Hungary Ltd. ügyvezetője volt, aki jelentős támogatásával máris újabb programok megvalósulását segíti. Őt kérdeztük motivációiról, a korosztállyal kapcsolatos tapasztalatairól.

Mi az, ami miatt Ön szükségét érzi programunknak, melynek fő célja a 45 év fölötti korosztály tudásának elismertetése?

Malkovics Imre: Cégünk autóipari gyártó cégeknek nyújt különböző mérnöki illetve méréstechnikai szolgáltatást így ezen piac sajátosságairól tudok elsősorban beszélni. Nap mint nap tapasztaljuk az ügyfeleink, partnereink és saját életünkben is, hogy mennyire „kiapadtak”, átalakultak a munkaerőpiaci viszonyok Magyarországon. Gazdaságunk növekedne, de az egyik legnagyobb versenyelőnyünket elveszítjük mint „optimal (már nem low) cost country”-ra jellemző nyugat európainál olcsóbb bérköltség párosulva tettre kész, intelligens munkaerő állománnyal, amikor új gyárak, új szolgáltatások hazai felépítése mellett kellene döntenie a potenciális külföldi és hazai befektetőknek. Ugyanis gyakorlatilag a térségekben nincs munkaerő akit lehetne toborozni és csábítani, hogy egy gyárban dolgozzon, akár gyártósoron operatív, akár irodában szellemi munkát végezve. A cégek egymástól szipkázzák el a munkaerőt (de ebben az esetben ugyanúgy fennáll a hiány csak átrendeződik), vagy igyekeznek külső országokból csábítani munkavállalókat (pl. Szerbia, Ukrajna, Románia) megoldva a letelepedésüket is.

Az, hogy miért mindenki az Y generáció „kegyeit” keresi és mellette sok ezer megoldás létezik arra, hogy hogyan bánjunk ezzel a réteggel azt nem tudom. Mikor elkezdtem dolgozni nagyon fiatalon egészen más volt a helyzet. MI alakultunk a szervezethez, minden utasítást megfelelő alázattal elfogadva és elvégezve amíg nem szereztünk szakmai és élettapasztalatokat, ma valahogy úgy érzem, hogy megfordult a kocka, aminek nyilvánvaló előnyei is vannak de talán picit átestünk a ló túloldalára.



Pethő Anikó: Érzi, tapasztalja-e a környezetében, hogy elérhető lenne a változás a diszkrimináció csökkentésén keresztül?

Malkovics Imre: Természetesen, csak attól félek, hogy ez egy nagyon hosszú és kemény út a mai rohanó, azonnali információkat akaró és habzsoló világunkban. Számomra olyan mintha újra kellene építeni ennek rétegnek az imázsát az erősségeit, pozitívumait kiemelve, mert bőven vannak.



Pethő Anikó: Ön az elsők között ajánlott nagyobb összeget a programunk számára. Mondana néhány mondatot, ami belsőleg megérintett vagy ami a tettrekészségre buzdította szinte azonnal?

Malkovics Imre: Mi, mint munkáltatók és mint emberek nem vesszük észre, hogy van egy olyan réteg és egyre nagyobb réteg, amelyik megfontolt, szakmai és élettapasztalattal rendelkező, de ami a legfontosabb MEGBÍZHATÓ réteg (a hátrányai ellenére is, amit a program tud részben orvosolni) akire a legnagyobb szükség van a jelenlegi munkaerőpiaci helyzetben és nem csak a diplomás, nyelveket tudó emberekről beszélek hanem a teljes rétegről. Valamint a Restart-Up olyan kompetenciájú réteg fejlesztésével foglalkozik, ami beleillik a mi cégünk interim tanácsadói-mérnöki-vezetői szolgáltatásunkba."


restart1.jpg

 

 

Szeretnék információt kapni az újdonságokról

 

ikonn-elerhetosegek.png

ELÉRHETŐSÉGEK

 

Központi iroda

2120 Dunakeszi Kolozsvár utca 33.

info@solman.hu

+3630/558-8572

 

Telephely:

6000 Kecskemét Trafó utca 1.

info@solman.hu

 

 ikon-cegadatok.png

CÉGADATOK

 

Adószám: 25176553-2-13

Cgj.: 13-09-174798

Bankszámlaszám:

HUF

HU41117424412000318400000000

EUR

HU29117634267176488700000000

 

Top